Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Naruto/Rasengan

 

A Rasengan szó szerint azt jelenti, hogy "csigavonalban mozgó gömb" Ez egy rövid távolságra használt "A" szintű támadás. A Rasengan egy "A" azaz nagyon magas szintű technika, aminek a kifejlesztése és tökéletesítése a Negyedik Hokagénak is 3 évbe telt. Mikor elkezdik a technikát, a tenyérben összegyűlik a Chakra és ez egy gömb alakot vesz fel, ami kb, akkora, mint egy nagyobb teniszlabda. A chakra úgy áramlik, mint egy 'mini tornádó' a tenyérben. Amikor, a már létrehozott Rasengannal megtámadunk valamit vagy valakit az pörgő mozgással jó messzire elrepül, már egy gyengébb Rasengan is elég nagyot üt, ha azonban beladnak minden erőt, akkor ez halálos is lehet. Azonban van egy hátránya is: a Rasenganhoz nagyszerű chakrairányításra szükséges. Amint a chakrát formába öntik, a felhasználónak nem kell több chakrát létrehoznia. Azon kevés jutsuk közé tartozik, ahol nem kell kézpecséteket alkalmazni, csak chakra kell hozzá. Az óriási hatalma ellenére a Rasenganról azt mondják, hogy ez egy befejezetlen jutsu. Amikor Naruto a természetmanipulációs edésen vesz részt,Kakashi elmondja neki, hogy a Rasengan nem teljes, mert csak formamanipulációt használ, és nem természeti manipulációt. Sőt még a Rasengan teremtője, a 4. Hokage, sem volt képes arra, hogy kombibálja a kettőt. Kakashi folytatja és elmondja, hogy Naruto az egyetlen, aki képes lehet megcsinálni, mert hisz benne, hogy túl tudja szárnyalni a Negyedik Hokagét.

Ahhoz, hogy valaki képes legyen megcsinálni a Rasengant egy 3 lépéses edzésre lesz szüksége, amit Jiraiya csináltatott meg Narutoval. 
 

Első lépés:

Az első lépésben a használónak a tenyerébe kell összpontosítania a chakráját és egy áramlást kell létrehoznia, vagyis forgást. Először chakrát kell felhalmozni és megtartani a kézben, pont úgy, mint a fáramászó gyakorlatban. Azután ki kell ereszteni egy megadott mennyiségű chakrát, ahogy a vízen járó gyakorlatnál. Végül pedig nyomni kell és forgatni a vizet a lufiban.. Amikor Jiraiya tanította Narutot, ez a lépés abból állt, hogy egy vízzel teli lufit ki kellett pukkasztani ezzel a módszerrel. Végül Naruto egy olyan ötlettel állt elő a gyakorlat végrehajtásához, hogy a bal kezében tartotta a vizes lufit, és a jobb kezével elkezdte ütögetni, hogy így összetett forgást hozzon létre.

naruto_rasengan.gif

Második lépés:

A második lépésre, Jiraiya már azt mondta, hogy 100x keményebb, mint az előző volt. Az első lépésnél a forgáson volt a hangsúly a másodiknál pedig az erőn! Ez a gyakorlat egy gumilabdával van, mivel ebben nincs víz ezért nehéz elképzelni a chakra forgását, épp ezért nehéz is forgatni azt. A lényeg az, hogy annyi chakrát kell a tenyérbe gyűjteni, amennyi csak lehetséges és minden chakrát egy pontba kell koncentrálni, majd miután ez megvan az egészet egyszerre kell kiereszteni, és így szétdurran a gumilabda.

images--1-.jpg

Harmadik lépés:

A harmadik lépés az uralkodás. Eszköz: lufi. Ehhez a harmadik lépéshez az előző két lépésben elsajátiított képességeket 100% szintűre kell emelni és ezt megtartani. Magyarul a chakra örvénylését és erejét maximális szinten kell tartani, ezzel egyidőben egy vékony réteget formálni a lufin belül és létrehozni magunkban egy képet arról, amitnt a rétegen belüli teret kitöltjük chakrával...szóval meg kell tartani az előző két lépésben megtanult örvény erejét úgy, hogy közben ne durranjon ki a lufi. Ha sikerül azt a "miniatűr tájfún"-t megtartani a tenyérben, az erő nem fog szétszóródni. Az örvény sebessége nő,  a hatás összpontosul, és ezáltal a pusztító ereje a végsőkig nő.

Rasengan Használók:

Yondaime (negyedik hokage) - Minato Namikaze

Ő volt az, aki megalkotta a Rasengant és a tökélyre fejlesztette, azonban a természetmanipulációval már nem sikerült ötvöznie.

Jiraiya:

Yondaime segítségével - aki Jiraiya tanítványa vol - neki is sikerült elsajátítania a Rasengant. Jelenleg Jiraiya a Rasengan legjobb használója és az az egyetlen személy, akiről tudtuk, hogy képes a hsználatára (Narutót kivéve), amíg Kakashi meg nem mutatta, hogy ő is képes a használni.

Uzumaki Naruto:

Narutonak Jiraiyától sikerült megtanulnia a Rasengant, mindössze 3 hét alatt. Naruto Rasenganja különbözik Jiraiyáétól mert neki szüksége van a Kage Bunshinja segítségére (Shadow Clone), hogy végrehajtsa a támadást. Extrém érzelmi állapotban azonban, Naruto képes, hogy az árnyékklónja segítsége nélkül használja a Rasengant.

Kakashi Hatake:

A Naruto manga 321. fejezetében Kakashi megmutatja Narutonak, hogy ő is képes aRasengan használatára.Jiraiya egy kézzel használja, Naruto az árnyékklónnal, Kakashi pedig bal kézzel tartja a helyes csuklóját és formálja meg a Rasengant.

Rasengan (Konohamaru stílusban)

Konohamarunak is szüksége van mégegy árnyékklónra hogy megcsinálhassa a Rasengant. Nincs túl sok információnk róla de annyit tudunk hogy Naruto tanította neki és ugyanolyan erős is mint Narutoé. 

Különböző típusú Rasenganok:

A Rasengan:

Ez a verzió a Rasengan legalapvetőbb fajtája. A használó a kezében összpontosítja a chakrát ami egy labda alakot vesz fel és megtartja azt. Ennek a Rasengannak a hatalma a chakra mennyiségétől függ. 

 

A Rasengan (Naruto stílusban) 

Mivel Naruto kezdetben nem volt képes a chakráját tökéletesen irányítani, szüksége volt egy klónra, hogy a Rasengant létrehozza. A klón létrehozza a csakra örvényeit, amíg Naruto fenntartja a csakrát egy labdában. Naruto általában így hozza létre a rasengant. 

Oodama Rasengan:

A Rasengan egy nagyobb és erőteljesebb verziója, amihez a kyuubi chakráját használta. Ahogy a chakra instabilabb, szüksége van egy klónra, így ketten irányítják a chakrát. Ezt a technikát akkor használta, amikor Itachi ellen harcolt vagyis valójában Yuura ellen...Naruto ezzel a technikával legyőzte.

Fuuton: Rasen Shuriken

A rasen Shuriken Naruto saját technikája, ő hozta létre először. A Rasengant szél elemmel ötvözi, majd shuziken alakúvá teszi. Ez a technika két árnyékklónt igényel, egy kell a chakra manipulácihoz és egy kell a természet manipulációhoz amíg írányitja a jutsut. Miután használta ezt a jutsut egy csatában olyannyira megsérült, hogy Tsunade azt mondta ha mégegyszer használja az tönkreteheti őt. 


Érdekességek: 

Naruto több Rasengant is létrehozott már amiről nincs túl sok információ de párat bemutatnék. 

Naruto 3. filmjében szerepel mikor a Hold országában vannak: 

Naruto 4. mozifilmjében, apjával: 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

rasengan

(szilagyi akos, 2012.05.28 17:57)

csa amugy kihagytad a Sempou cho oodama rasen-tarengant de m1