Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

HighSchool Of the Dead

A Fujimi Gimnázium tanulói még biztos nem találkoztak zombikkal, mert nagy riadalmat keltett a diákok és tanárok közt a felbukkanásuk. De mi már tudjuk azt, amit még a tanulók nem, hogy ez egy önszerveződő társulás, ahol a tagokat erőszakos toborzás útján szerzik. Itt egy kis hami, ott egy kis nyami, s már is beállt a nyálcsorgatók közé az áldozat, ahol a gyorsétterem, egy emberekkel jól teletömött helyiséget jelent, és nem a hamburger árust, ahol extra burgert kapsz dupla sajttal, hozzá pedig sült krumplit.

Főhőseink - na azért ilyenek is vannak - a szerencsének és a jó helyzetfelismerésüknek köszönhetően elkerülik, hogy az étlapon végezzék, miközben társaik hullanak körülöttük, mint a legyek. Minek köszönhető a zombigerjesztő folyamat? Egy halálos vírusnak, amely elszabadul a világban, hogy utána anyósunk, utált ellenfeleink, riválisaink vagy fárasztó rokonaink egy éhes zabagépben végezzék.

Legfőbb főhősünk, név szerint Komuro Takashi az első volt az iskolában, aki kiszúrta, hogy valami nem stimmel, ami valljuk be őszintén nem volt nehéz, mert épp előtte történt az első támadás. Takashi fogta szeretett nőjét, Miyamoto Rei-t, s elindultak, hogy kitörjenek a - közben - halálos csapdává vált iskolából, ahol a diákoknak már nem a számtan és az algebra vagy a japán irodalom gyöngyszemei kötötték le minden figyelmüket, hanem a még élő társaikba belekukkantsanak néhány jó falat reményében. Takashi és Rei menekülés közben egy kisebb csapat túlélőt gyűjt maga köré, hogy utána közösen elinduljanak a városba. De a túlélőkaland még csak most kezdődik.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

https://viagra.com

(Joshua61183, 2018.06.06 14:31)

cialis http://viagraonlineviagra.us/# - www.viagra.com

Самый выгодный список обменников

(BrianhoxiA, 2018.06.06 11:50)

Конвертация любых валют в режиме онлайн

viagra without a doctor prescription 12540

(Richard78451, 2018.06.06 08:38)

viagra viagra viagra

tadalafil 60415

(William9717, 2018.06.05 07:45)

generic generic tadalafil

tadalafil 47964

(Alfred375, 2018.06.04 21:39)

viagra generic sildenafil

cialis daily use

(mzvzyy, 2018.06.03 22:55)

cialis free sample
generic cialis online pharmacy http://canada-pharmaci.com

Purchase cheaply tdlfl no prescription

(Wizliammuh, 2018.06.03 19:52)

cialis 20mg pills memberlist
http://cialis-walmart.shop - cialis over the counter walmart
buy cheap cialis
cialis over the counter at walmart
- order generic cialis no prescription
why professional cialis

sildenafil 3973

(Joshua5424, 2018.06.03 08:45)

viagra without a doctor prescription http://viagrawithoutdocpresc.accountant/# - viagra without a doctor prescription

Как вам сайт?

(Raymondrem, 2018.06.03 02:17)

http://counter-strike-global-offensive-shrift.mostnopix.com/

cialis online 66349

(Williamdrume, 2018.06.02 07:09)

buy cialis online online cialis cialis online

Order stingy sldnfl without prescription

(ThozasWek, 2018.06.02 00:15)

can you buy viagra in mexico?
http://viagrawithoutdoctorprescr.com - viagra without a doctor prescription viagra doses i forgot my password
viagra without a doctor prescription - pharmacy online viagra uk
40mg of viagra

viagra 100mg

(ntsfpq, 2018.06.01 18:49)

buy viagra without presc
viagra triangle http://canadian-viagracy.com

buy viagra cheap

(dqesqs, 2018.06.01 05:38)

buy viagra new york
safe place to buy generic viagra http://canadian-pharmacie.com

viagra 2633

(JoshuaBlido, 2018.06.01 04:19)

cheap viagra http://viagraonlineviagra.us/#426 - viagra.com

скачать fifa 15 от механика через торрент

(fretthanbuh, 2018.06.01 01:04)

Этот топик просто бесподобен :), мне очень интересно .

Весьма забавный ответ fifa 15 скачать на андроид бесплатно полная, fifa 15 скачать торрент на пк и скачать fifa 15 на ios бесплатно скачать фифа 15 на пк без ориджин

buy viagra online 27085

(RichardNut, 2018.05.31 07:12)

female viagra pills generic viagra generic viagra

bitcoin24.com.ua- покупка и обмен криптовалюты в Украине

(Bitcoin24, 2018.05.29 22:25)

Информация о наших услугах:
Сервис https://bitcoin24.com.ua оказывает услуги по покупке, продаже и обмену по самому выгодному курсу по таким популярным направлениям как: Приват24,Bitcoin,BTC-e code.
Благодаря возможностям компании и её усилиям, направленным на удовлетворение потребностей клиентов, и развитие новых приложений, обменный сервис занимает лидирующие позиции на рынке автоматического обмена, покупки и продажи электронных валют.
Благодаря профессиональному опыту наших сотрудников мы предоставляем качество обслуживание на 100% для наших клиентов и тем самым зарекомендовали себя как надежный, комфортный партнер для ввода/вывода электронных валют.

С помощью сервиса https://bitcoin24.com.ua<>вы можете Обменять Купить Продать такие платежные системы как:
Bitcoin
Privat24
BTC-e code https://bitcoin24.com.ua/buy-code-btce-usd-to-uah
https://bitcoin24.com.ua располагает важными преимуществами биткоин обменника:
Всегда выгодный курс продажи/покупки биткоинов
Отсутствие скрытых комиссий;
Смс подтверждения всех транзакций;
Защищенный протокол https;
Доступность 24 часа в сутки;
Круглосуточная служба поддержки.

generic viagra 63825

(RichardNut, 2018.05.29 05:16)

viagra pills viagra uk female viagra

viagra on-line no prec 39811

(Tylertab, 2018.05.28 14:22)

viagra on-line ordering viagra online usa online viagra scams

cheap cialis 99501

(Williamdrume, 2018.05.28 13:19)

online cialis online cialis buy cialis online

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30

Következő »